Minden Magyar Művésznek

Jézus Krisztusra van szüksége!

Képzőművészeink, zenészeink,
énekeseink ihletett művei által
megismerheted Őt!

Célunk, hogy a vallások helyett
találkozz azzal a személlyel,
,
aki igazi célt ad életednek,
betölt örömmel és reménységgel!

Segíteni szeretnénk minden elfáradt,
kiégett művésznek, hogy élete és tehetsége
új inspirációt kapjon!
Istent imádó zenei alkalmainkra,
kiállításainkra, képzéseinkre, táborunkba
mindenkit szeretettel várunk!
x
KÉPZŐMŰVÉSZET

Az alkotáshoz elengedhetetlen
az ihletettség.
Sok művész
tapasztalta meg,
hogy gyökeresen
megváltoztatta
művészetéről alkotott képét
az a tény, hogy
személyesen találkozott
Jézus Krisztussal.
Hisszük, hogy az alkotásra való készség
az isteni természet része,
Isten ajándéka benned,
és szeretnénk segítségedre lenni abban,
hogy ezt kibontakoztasd, felszabadítsd.
Az alkotóműhelyben, közös kiállítások kapcsán
új célokat és értelmet nyerhet a te művészeted is.

Sok tehetséges, fiatal művésszel találkozunk közvetlen
környezetünkben is, ezért határoztuk el, hogy ahogy lehetőségeink
engedik, kiállításokat szervezünk, ahol bemutathatják alkotásaikat.
A kiállítás megnyitóján túl tervünk,
hogy a közbeeső hétvégékre is programokat szervezünk
más művészeti ágak alkotásainak bemutatásával
(színdarab, élő zene, diaporáma stb.) és svédasztalos vendéglátással.
Így ezek az esték egyszerre lehetnek
egyrészt nagyszerű evangélizációs lehetőségek a művészeteket kedvelők
és a világi művészek felé, másrészt az egység kimunkálói
a különféle háttérből származó azok között alkotó keresztény művészek között.


x
SZERÁF DICSÕÍTÕ CSOPORT


A Szeráf egy karizmatikus együttes,
egy mind szellemileg, mind zeneileg
magas színvonalra törekvő dicsőítő csoport.
Minden évben újabb és újabb fiataloknak
adunk lehetőséget, hogy együtt zenéljenek-énekeljenek velünk.
Az elmúlt években így több mint 150 fő szolgált már velünk.

Szolgálatunkat hallgatva megtapasztalhatod Isten valódiságát!
És ahol Ő jelen van, ott ereje is megnyilvánul.
Isten ereje pedig újjászülhet,
meggyógyíthat, megszabadíthat
téged.

Tapasztaljuk, hogy imádó alkalmainkon
Isten jelenléte egységet teremt
az emberek között
ideológiai és felekezeti
hovatartozástól függetlenül.

Így szeretnénk segíteni az Egyházat is,
hogy „áldáskérő egyházból” „dicsőítő,
áldó egyházzá”
válhasson.
Várjuk azt a napot, amikor a felekezeti korlátok
leomlanak, és előáll a megújult,
egymást szerető Magyar Egyház.

Meghívásra és saját rendezésben is részt veszünk
különböző dicsőítő alkalmakon, hazai
és határon túli gyülekezetekben is.
Több lemezünk és könyvünk is kiadásra került,
melyekről kiadványainkról szóló oldalunkon
találhatsz több információt.

x
SZERÁF DICSÕÍTÕ ISKOLA


Az ember, imádónak lett teremtve. Azért, hogy Istent imádja.
Nem is keresné Isten imádását,
ha erre Isten nem helyezte volna a vágyat az ember szívébe.
Ha az ember nem fogadja el, vagy nem találja meg az Igaz Istent,
akkor megteremti a saját istenét, amit imádjon.
Tény, hogy az emberekben érdektelenség és érzéketlenség van Isten iránt.
Ezen a helyzeten az újjászületés változtat.
De az imádatot nem lehet egy megadott recept alapján megtanulni.
Az imádatot fel kell fedezni az Istennel való
személyes találkozások alkalmával.

Éppen ezért a Dicsőítő Iskolában nem recepteket
és szabályokat tanítunk.
A dicsőítéssel kapcsolatos igei igazságok tanítása mellett,
Isten dicsérete, imádata közben segítjük hallgatóinkat
olyan személyes élményhez, amely során
felfedezhetik magukban az imádat valóságát
és a dicséretre szóló elhívást.

A 10 hónapon át tartó kurzusok szeptemberben kezdődnek
és júniusban érnek véget.
Havonta egy szombati napon találkozunk a hallgatókkal.
A délelőtti órákat Isten igéjének tanulmányozásával, imádkozással,
dicsőítéssel töltjük. A délutáni órákban több csoportban,
különböző hangszereken biztosítunk zeneoktatást.
Ezeken a fakultációkon felkészült,
a dicsőítés szolgálatában jártas tanárok segítik,
motiválják a hallgatókat.

Az elmúlt években több százan végezték már el a Dicsőítő Iskolát.

Megfelelő számú résztvevő esetén készek vagyunk ellátogatni gyülekezetekbe is,
és bátorítani az ott élő és szolgáló dicsőítőket, érdeklődőket.


x
HANGTECHNIKUS KÉPZÉS


Egy profi hangmérnök segítségével 2007 tavaszán
egy több alkalmas hangtechnikus képzés szerveztünk.
Itt hallgatók a következő témákban szerezhettek új ismereteket:

1. Alapvető akusztikai ismeretek, a gyülekezeti terem hangzása
2. A PA rendszer felépítése, összerakása, méretezése
    Mit vegyünk, mit ne vegyünk?
3. A színpad felépítése, monitorozás,
    a színpad belső hangzásának kialakítása
4. Mikrofonozás: dobok, hangszerek,
    vokálok mikrofonozása
    A beszéd hangosítása
    Milyen mikrofonokat használjunk?
    Aktív és passzív jel
    A vonal jel használata
5. A keverőpult és használata
    Effektek, hangosítási segédeszközök
6. A beállás

Az előadásokon túl a helyszínen
komplett hangosítási berendezéssel
és zenekarral gyakorlati oktatás is folyt.

Ha szívesen részt vennél hasonló kurzuson,
jelentkezz elérhetőségünkön, és értesítünk újabb képzés indulásakor:

info@szeraf.hu
x
SZERÁF DICSŐÍTŐ TÁBOR

Nyaranta 4-5 napot töltünk el valahol az országban a Szeráf Tábor keretein belül, dicsőítőkkel (zenészek, énekesek, táncosok...) és olyanokkal, akik szívesen töltik ezt a szűk hetet dicsőítéssel, tanításokkal, közös szabadidős programokkal. Új dalok tanulása és kis csoportos zenei/tánc fakultációk képzezik a "szakmai" részét a programnak.
Mindenkit sok szeretettel várunk! :-)
A 2008-as táborban készült képeket a fotógalériában láthatjátok.

Egy bizonyság a 2008-as táborból:

Hazafelé történt egy kis balesetünk is, már itt, Romániában. Szerintem ez egy támadás volt az ördög részéről, mert azelött, ott a táborban, kaptam egy elhívást az Úrtól. Vagy az életünket, vagy a békességünket akarta elvenni. De az Úr gondoskodott, hogy sehogyse sikerüljön neki. Ugyanugy tudtam énekelni ütközés elött is az Úrnak, mint utána, sőt még hálát is adtunk neki, hogy megóvott a nagyobb károktól, meg a halálesetektől. Most akkora öröm volt bennem, hogy ez a kis baleset nem tudta letörni. Bár elöször, az első reakcióként reszkettem, és amikor kiszálltunk, egy darabig nem kaptam levegőt sem, de bennem az volt már, hogy köszönöm Istenem, hogy a te védelmed alatt állok, és egy igevers is:
"Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, és meghazudtolsz minden nyelvet, ami törvénykezni mer ellened".

Nagyon nagyon jó volt a tábor, mert erőt kaptam arra, amire elhívott Isten, és amibe olyan sokszor belefáradtam. Ebben a táborban begyógyultak a lelki sebeim is, amik nagyon fájtak már. Már régóta kértem Istent, hogy segítsen letenni ezeket, de valahogy újra meg újra visszajöttek és felszakadtak ezek a sebek. De itt Isten megtanított, hogy hogyan kell lerakni ezeket a sebeket, és arra is, hogy hogyan kell vigyázni arra, hogy ne szakadjon újra fel.

Betti






x
A TINI CSOPORT

Van egy jól prosperáló tini dicsőítő csoportunk,
ahol hozzájuk közel álló műfajban tanítjuk őket új dalokra,
táncokra. Szeretnénk, ha a bulizás mellett
Isten szeretetét közvetítenék a generációjuknak.
Ha neked is lenne kedved részt venni egy ilyen csoportban
(és Budapesten vagy hozzá közel laksz),
vedd fel velünk a kapcsolatot.

info@szeraf.hu
x
TÁMOGATÁS

Alapítványunk egyéni adományokból finanszírozza kiadásait
(terembérlés, hangtechnika bérlés, CD- és könyvkiadás,
képzések, kiállítások költségei, adminisztrációs költségek… stb.),
ezért szívesen veszünk minden adományt!

Szeretettel kérünk, hogy adód
alapítványoknak felajánlható 1%-ával
támogasd szolgálatunkat.

Az adózók 1%-os támogatásának felhasználásáról: 2008

Adószámunk: 18687563-1-13
Bankszámlaszámunk: 10103056-40864000-00000008

Nemzetközi pénzforgalomban:
Swift kód: BUDAHUHB IBAN kód: HU28
Számlaszám: HU28-10103056-40864000-00000008

Bank neve: Budapest Bank Rt.
Bank címe: 1138 Budapest, Váci út 188.

Itt megrendelheted a csekket,
ha nem átutalással szeretnél adományozni!

info@szeraf.hu

x
KAPCSOLAT

Az alapítvány 2000-ben került bejegyzésre
Szeráf Zenei Alapítványként,
majd 2006-ban vette fel
a Szeráf Művészeti Alapítvány nevet.
Működéséért 4 tagú kuratórium felel.

Az alapítvány vezetői:
Perei Imre – elnök
Szentesi Zoltán
Baráth Emese – titkár

Honlap: www.szeraf.hu
Cím: Szeráf Művészeti Alapítvány
1656 Budapest, Pf.:46.
E-mail: info@szeraf.hu
Telefon: 06-30/922-03-09

Az iWiW-en is megtalálsz minket, ha gondolod, jelölj be ismerősödül itt. :-)